Balettrázás mesterfokon

Kiszúrás a kritikussal az Étoile című sorozat, az a fajta mozgókép, amelynek a cselekményéről konkrétumot nem lehet, de nem is szabad leírni.

#film #kritika #kultúra #sorozat #balett

Gyukics Gábor: Színházi megmérettetések

Sírva röhögtek a balettvizsgámon. A vizsgázók és a vizsgáztatók egyaránt. Hajlott hátú Gyukics balettozik. Halál komolyan vettem, pedig tudtam, hogy ilyen merev testtel nem leszek Marcel Marceau. Bár a Léda és a hattyú pantomimdarabomon a poénok miatt nevettek, és eredményhirdetéskor meglepetten konstatáltam, hogy a következő félévben is igényt tartanak rám stúdiósként a Dominó Pantomim Társaságban. Hiába, rögtön szóltam Köllő Miklósnak, hogy kösz, de nem. Tuti, hogy a pantomim hasznomra válna, viszont én nem válnék hasznossá a társaság számára. Megértette. Elbúcsúztunk.Azt a közel egy évet a Kisfa galeribe lejáró Rencs nevű táncoslánynak köszönhettem. Két év sereg után, 1981-ben ő vitt le és mutatott be Köllő Miklósnak, aki azt mondta, „Gábor, kiegyenesítjük a gerincedet”. Nem sikerült. Viszont az az év remekül telt. Roppant élveztem a heti öt foglalkozást: balett, modern tánc, színészmesterség, pantomim, maszk-, jelmez- és díszletkészítés az Úri utcai pinyóban, a várban. Ez a pince a vár alatt húzódó katakomba egyik része volt, s mint olyan, nem igazán volt kiépítve. Ezért próbák után, télen-nyáron balettcipőben és tornagatyában – ki miben –, szétizzadva zuhantunk át a Hilton Szálló mosdójába, ahonnan aránylag megtisztulva indultunk tovább a Taknyos Varjúba, hivatalos nevén Fekete Hollóba alkoholizálni. Miklós az első próbák egyikén, strandpapucsot húzva kézen állva lépcsőzött le közénk a pincébe.Dóczy Kriszta tartotta a pantomimórákat. Ő is elképesztő testvarázslatokra volt képes. Na, végül is nem sok mindenre emlékszem, de egyik alkalommal improvizálni kellett minden stúdiósnak, T. Zoli favágót mímelt, és mi csak vártuk, izgatottan vártuk, hogy lecsap, csapjál már le, na, na, na… erre mi történik, a pantomim fejsze súlya hanyatt dönti. Kriszta elégedetten mosolyog. Szerencsére Zoli máig megőrizte komikus vénáját. Szóval…Délután pantomim, délelőtt meló. Az se volt semmi, napi takarítás a Kőbányai Gyógyszergyárban. Néha irodákat, még többször a laboratóriumokat kellett tisztítani. Volt köztünk mindenféle művésznövendék: zenész, színész, festő, és mit tudom én, még mi. Mondjuk nem csak takarítottunk. Olykor ezernyi fehér egér társaságában ment a szex és a rögtönzött színielőadás. Kinek mihez volt kedve. Ugyanakkor az biztos volt, hogy senki nem innen akart nyugdíjba menni. Én sem. Szóval egy Sziámi-koncert alkalmával kint a büdös francban, az Ikarus művházban akcióba léptem. A koncertterem iszonyú zsúfolt volt hozzám hasonlókkal és rengeteg egyetemistával. Az ilyen helyeken lehetett megalapozni az aznapi egyéjszakás kalandot. Üvöltve énekelt a Müller, döbbenet hangosan szólt a zene, és közben a zenekar mögött, fölött a sziámi ikrek szétválasztását mutatták egy filmvásznon. Őrjítő hőség volt, és ez az egyveleg nekem annyira betett, hogy miután valahogy kitántorogtam a teremből, az ajtó előtt összeestem. Guvadt szemekkel bámultam Dixire, aki élővé pofozgatott, miközben ezt mantrázta, hogy „elzuhant a kisgyukics, elzuhant a kisgyukics, ébredezz, kisgyukics, ébredezz, kisgyukics, talpra, kisgyukics, talpra, kisgyukics”. Ő és még ketten odavonszoltak egy padhoz, és kezembe nyomtak egy pohár sört. Elég furcsán bólogattam, kábán meg ilyesmi, szóval a Dixi vigasztalt még kicsinyt. Amikor valamelyest magamhoz tértem, léptem akcióba, ami nem volt nehéz, mivel a két másik életmentő speciel a szolnoki Szigligeti Színház alkalmazottjaként tengette életét. A Moli és az Artner. Pár korty után megkérdeztem tőlük, hogy beajánlanának-e segédszínésznek a Paál Istinél, ő volt az igazgató Szolnokon. Röhögtek egy jót, aztán felírták az egyik képeslapomra (rengeteg képeslapom van, arra jegyzetelek kölyökkorom óta) az Isti címét és telefonszámát.Másnap kora délután általmentem a Dunán, egészen a Batthyányig, és onnan felhívtam egy telefonfülkéből. Szinte azonnal felvette, és miután meghallgatott, felhívott magához. Pár percre lakott a Batthyánytól, aminek a környékét kisfás koromból eléggé ismertem.Arra volt a Jeney, Jeney László vízilabdás piros pöttyös abroszos étterme, a Kagyló kocsma és a Te+Én presszó, csak hogy pár helyet nevesítsek. Paál Isti akkor éppen az egyik tízemeletesben lakott, ő nyitott ajtót, szépen újra meghallgatott, és sajnálkozóan mondta, látszik, hogy nem sokat tudok a színházról, ahol a szerződések már tavasszal lezárulnak, és most, ugye, augusztus van. Na de sebaj, mert a Ruszt József éppen színházat alapít Zalaegerszegen, és neki biztos szüksége van segédszínészre. Itt a telefonszáma, hívjam fel, hivatkozzak rá, és ha fogad, ne felejtsek vinni neki egy üveg konyakszerűt. Megköszöntem, elköszöntem, és rohantam egy telefonfülkéhez felhívni Ruszt Józsefet.Fogalmam sincs, Paál Isti látott-e bennem valamit, vagy csak simán segíteni akart, mert a Ruszt nem volt akárki. Ők ketten voltak a magyar színház istenkirályai.

#színház #balett #nyitott mondat #'80-as évek #pantomim #táncoslánya

A nonverbális kommunikáció erejét és a tökéletlenségben rejlő harmóniát állítja középpontba a Székesfehérvári Balett Színház legújabb előadása

A két egyfelvonásos darab, a Beszélő testek és Törés/vonalak rendező-koreográfusa Egerházi Attila, a társulat alapító-igazgatója.

#kultúra #interjú #színház #égerházi attila #kortárs tánc #balett

Duplázik az Ukrán Balett Budapesten

Csajkovszkij mesterműve a Kongresszusi Központ színpadán elevenedik meg.

#kultúra #balett #csajkovszkij #kongresszusi központ #ukrán balett