Rosszkedvünk busza
Szűk fél óra van a távolsági busz indulásáig, de a szürke betonoszlopok között már tucatnyian álldogálnak. Van köztük ismerős arc: a kollégiumi nevelőtanáré, aki nemcsak a kémia házi feladatok megoldásában segített, de még maga is fiatal lévén engedékenyebben tűrte a kamasz lányok ide-oda csapongásait. Szemet hunyt például az akkoriban divatba jött, a melegre színesedő szőlőzsírok használata felett, s nem kellett mellette a rettegéstől vigyázzba állni, de legalábbis lassítani, nem úgy, mint a szigorú igazgatónő közeledtével. Ott van a sorban az idős, szakállas férfi is, aki fél órája még velem szemben kortyolta a kávét, s fél szemmel mind a ketten jólesően nyugtáztuk, hogy a másik kezében is normális újság van. Enyémben napi, övében heti, nagyjából azonos filozófia mentén fakadó. Jók ezek a szavak nélkül kimondható cinkosságok, már ha nem szaladnak át oktalan előítéletbe, skatulyázásba, még ha olyan csábítóan könnyű is annak az útja. Odafönt mégsem mellém ül: üres széket keres, hátha útitárs híján végig nyújtva tudja tartani a lábát.
nepszava.hu
31 napja
Macska a padláson
Korábban nem voltam macskás. Kutyás voltam. Nem is lehettem volna más, hiszen gyerekkorom évei félig-meddig afféle „macskától való rettegésben” teltek, köszönhetően apámnak. Hogy okkal vagy ok nélkül, tapasztalásból vagy inkább előítéletből, folyamatosan azt hangoztatta, a macska betegségeket terjeszt, hiába tűnik aranyos cicamicának, dörgölődző puha pamutgombolyagnak, jobb őket elkerülni, ha az ember nem akar bajt magának. Apám testvéreinek sem voltak macskái, hasonló neveltetési gyökerek okán, így aztán a nagyobb családon belül sem találkoztam olyanokkal, akik erről az állatfajtáról elragadtatással beszéltek volna. Anyai nagyanyámnál bezzeg mindig volt két-három termetes cirmos, kis fekete párduc vagy vézna fehér, de ők leginkább az udvaron éltek, hisz az volt a dolguk, hogy egeret fogjanak, és nem pedig az, hogy kényeskedve elpilledjenek a lócán. A hetedik, vagy ki tudja, hányadik érzékük persze nekik is jól működött: amikor meglátták apámat, ahogy megnyitja a kertkaput, úgy iszkoltak szanaszét, mintha sose lettek volna ott az udvaron. Nem mintha bármikor bántotta volna őket, de az irántuk érzett negatív rezgéseit minden bizonnyal ott érezték a levegőben.
nepszava.hu
94 napja
Tavaszi napforduló
Halk kattanással váltott át a régi óra nagymutatója a tizenkettesről az egyesre, miközben a kicsi peckesen állt két rovátkával arrébb, a tízesen. Íme hát, bekövetkezett a pillanat, hatvan rövid másodperc és hoppsz, a télből átfordultunk a tavaszba. A nap az Egyenlítő felett delel, az éjszaka és a nappal nagyjából egyenlő hosszúságúvá válik.
nepszava.hu
108 napja
Gúnárhiány
Fészkelődik a természet. Furcsa szó ez, hiszen fészkelődni az ember olyankor szokott, ha valami nem egészen komfortos, vagyis kényelmetlen, mi több, már-már kínos. Ha túl sokáig tart egy beszéd, ha a szónok szájából nyál fröcsög, ha orvosi váróterem előtt kell ücsörögni hosszasan, ha alig várjuk, hogy vége legyen már egy rossz darabnak, mozielőadásnak. S persze akkor is, ha kényelmetlen a nadrág, túl szoros a harisnya. Nem kell túl nagy nyelvészeti alapképzés, hogy arra következtessünk: ez a meglehetősen sokszínű érzést kifejező ige a fészek vagy a fészekrakás szóból eredhet. Aki először kitalálta, bizonyára hosszan nézte végig, miként varázsol pár szál apró fűszálból, elejtett tollpihéből, megszáradt fűcsomóból puha és meleg otthont egy madár, és azt is, milyen alapossággal építenek szabályos, mértani pontosságú fordított kúpot otthonos, szalmából összeigazgatott gödröt, ahová a tojásokat később elhelyezni fogják.
nepszava.hu
115 napja
Szántás, éjjeli fagyon
Mindig irigyeltem azokat, akiknek elég csak letenniük a fejüket, s szempillantás alatt már durmolnak is, függetlenül attól, hogy mellettük valaki horkolva húzza épp a lóbőrt, vagy kislámpa fénye mellett olvassa az épp aktuális olvasnivalót. Az ilyen embert nem zavarja se a túlzott zaj, se a végtelen csend. Nem vizslatja át a szállodai matrac rugóit, s nem válogatja legalább fél órán át a különböző méretű és töltetű párnákat a lakberendezési boltban, a fejét jobbra-balra hajlítva, a vánkost maga alá gyűrve, vajon melyik lenne számára a legideálisabb. A nagymama ötven éves, az összeállt tollcsomóktól hepehupás párnáján ugyanúgy álomra szenderül, mint a formatervezett, ergonomikus csodákon. Nem törődik azzal sem, milyen takaróba burkolózzon, nem váltogatja azokat évszakonként, s nem keres hetekig szatén ágyneműhuzatot, hogy aztán annak selymes hidegségétől várja nyári kánikulában az enyhülést. S persze az efféle jótét lélek nem vesz memóriahabos matracot sem, amitől elsőre persze mindjárt frászt kapna, eszébe jutva megannyi izgalmas horror film arról, miként merülnek el a süllyesztőben az ágyba bevackoló földi halandók. Nem viselnek okos órát sem éjszaka, hogy aztán reggel első dolguk legyen megnézni, hány percet töltöttek mély alvásban, s mennyit aludtak felületesen.
nepszava.hu
136 napja
A ganca bája
Van a falusi kisboltoknak valamilyen utánozhatatlan, egyedi illata, ami azonnal megcsapja az ember orrát, ha belép egy ilyennek az ajtaján. Nem olyan, mint régen, vagy amilyet néhány eldugottabb szlovák vagy észak-borsodi kistelepülésen még ma is érezni, mintha még mindig olajos, döngölt padló vonulna végig a régi pénztárgépeket tartó, farostlemezből összeácsolt pultok alatt. Nem, amire én gondolok, az a polcokon sorjázó kiflik és zsemlék, s a vitrinek mögött kimérve kapható juhtúrók, tepertők, a zacskókba előre csomagolt édes nápolyik buja egyvelege, amit a kiskertekből beszaladt otthonkás nénik és a cigarettájukat nem sokkal a belépés előtt, a helyiség mellé kihelyezett fémkuka oldalán elnyomó bácsik kipárolgása színesít.
nepszava.hu
143 napja
Asszonyok a vonaton
Ez már nem a régi gyorsvonatok meghitten szagos, párás világa, amikor legfeljebb hatan kerültek egy fülkébe, mozgatható üvegajtóval némiképp elzárva a külvilágtól, s a folyosón sietősen menetelő többiektől. Volt abban valami családias, ahogyan egy-két órára közös térbe kerültek idegenek. Gyors felmérés, szemrevételezés kellett a döntéshez, vajon beüljünk-e a fekete műbőr kalapot viselő, s asszonyával épp kolbász-darabokat, zsömlét és hegyes paprikát falatozó bácsi meg néni közé harmadiknak, számítva rá, hogy az üresen maradt többi helyet is hasonlóan ízes, zamatos emberek foglalják majd el. Vagy ha nem ez, akkor valamelyik hosszú láb, vagy a két karfát elfoglaló kezek zavarják meg az utazás nyújtotta élvezeteket.
nepszava.hu
157 napja
Kutyareggel
Ébredtem már ennél jobb illatra is. Egy évtizedekkel ezelőtti, kora nyári reggelen például buja szamóca-felhők úsztak az orromba. Az álom és az ébrenlét határán, gyerekként el sem tudtam dönteni, vajon a tündérek játszadoznak még velem, pajkosan továbbvezetve a hajnali mesét a zordabb valóságba, vagy új, eddig nem érzett légfrissítő pumpál ilyen aromákat a szobám sarkába. Aztán kiderült, apám tett egy kisebb vödör erdei szamócát az íróasztalra, hátha hamarabb ugrunk ki a paplan alól, mint máskor. Akkor még nem tudatosult, ami mára igen, hogy mily’ boldog volt a gyerekkor, amelyben nem tábla csokoládékban, vagy zacskó kemény savanyú cukorkákban testesültek a meglepetések, hanem az erdő adta ajándékokban.
nepszava.hu
178 napja
Kakas az örök vadászmezőn
Bolondok vagytok ti, ennyi időt tölteni az állatokkal! Más csak odaveti eléjük a kukoricát, búzát, azt is egy nap csak egyszer, aztán, ha elérik a megfelelő testsúlyt, szépen levágják, és megeszik. Nem személyesítik meg, mint valami embert, nem adnak nekik nevet, és nem pazarolnak rájuk annyit a drága idejükből. Még jó, hogy a szomszédok nem hallják, amikor esténként altatódalt is dudorásztok a kacsáknak, pláne, hogy a bóbitás tyúk hátát még simogatjátok is, és azt gondoljátok, a kérdésetekre felel, amikor vartyogva odébb totyog. Na meg, hogy a kecskének humora van, hahaha! Biztos nem azért szedi le a sapkát a fejedről, mert vicces kedvű, egyszerűen csak szereti megrágcsálni, ami a közelébe kerül.
nepszava.hu
192 napja
Pampuszka
Járulékos haszon. Ez a szóösszetétel jutott eszembe, miután egy ködös szombat délelőtt két kenyércipó, tucatnyi vajas és pisztáciás briós segy nagy tál francia fánk tornyosult az asztalon. Nem lehetetlen, hogy előző este telihold volt, s az tett aktívabbá, de sokkal inkább az, hogy kissé elmértem a kovászt, s így valamennyivel több volt az üvegtálban jócskán megdagadt, mocorgó, duzzadó hólyagokkal teli kulimászból, mint amennyi a két kenyérhez kellett. Akinek van a hűtőben ilyenje, netán már nevet is adott neki – erre a lépcsőre jómagam még nem léptem –, annak különleges a kapcsolata ezzel a kis „életkével”. Lehet apolcon aszú-aszpikkal burkolt libamáj, drága sajt vagy épp vékonyra szeletelt hideg rozé kacsamell, ezt a bensőséges viszonyt egyik sem éri el. Finomak, elegánsak, de amint a gyomrunkban végzik, el is felejtjük őket. Bezzeg a kovász! Arra időnként rátekintünk, felnyitjuk a fedelét, vajon milyen hangulatban van, nem savanyodik-e túlságosan, nem izzaszt-e a felületére barnás löttyöt, ami megzavarhatja ezt a kellemesen savanykás, élesztős, időnként gyümölcsös, olykor már-már mazsolát idéző, buja illatot. Márpedig amihez ennyire kötődünk, amiről hosszú évek óta gondoskodunk, annak egyetlen darabját sem dobjuk ki a kukába, még akkor sem, ha kissé elméreteztük az adagot. Nem, nem, ez pont olyan lenne, mintha a gyermekkori nyunyókánkat hajítanánk ki az ablakon, csak azért, mert már nem alszunk ilyenekkel, vagy a nagyapánk hímzett vászoningét rejtenénk el a padlás valamelyik szegletében, hisz nem hordjuk sosem, csak a helyet foglalja. De amint gondolatban elindulnánk vele felfelé a padláslétrán, mintha odafentről valaki rávágna a kezünkre, alig érezhetően, mint valami égi sújtás, így aztán csomagoljuk is vissza mentem.
nepszava.hu
199 napja
Menü