Meghallhatták Orbán Ráhel szavát, közpénzből kapunk turisztikai attrakciónak szánt látványszínházat

Egy biztos, a miniszterelnök lányát a sokmilliós ruhák, táskák, kiegészítők, egy szóval a luxizás mellett a szavak, mondatok, párbeszédek nélküli kultúra, és annak bevétele is érdekli.

#belföld #színház #közpénz #ner #turisztika #orbán ráhel #show #immerzív #vágyak

Hajdú László: Elhatározás

Korábban érkezem, legalább tíz perccel, mint az utánam következő. Van időm ráhangolódni, előkészíteni az eszközöket.Egyszerre is kivihetném az összes kelléket, de jólesik oda-vissza sétálgatni a tárolószekrény és a helyem között.Először kiviszem a szőnyeget, leterítem, ha a sarka felkunkorodott, azt is eligazítom. Passzentosan addig igazgatom, míg a parkett mintája minden irányból párhozamosnak, merőlegesnek nem mutatja.Magamhoz veszek két plédet, biztos, ami biztos, ha upavista kónászanába kellene ülnöm, legyen valami az ülőcsontom alatt. Na, attól jókat szoktam nyögni. Bezzeg a kisgyerekek, ők úgy labdáznak, hogy terpeszbe ülnek, és egyenes háttal gurítgatják a labdát egymásnak. Nekem meg két napig fáj utána a hátsóm.Minden alkalommal megfogadom, hogy a szukhászanába a kényelmetlen irányból ülök bele, hogy amikor kezdünk, az utasításnak megfelelően a kényelmesnek gondolt lábtartásra váltsak. Tök mindegy, törökülés az bármilyen irányból.– A fejed érkezzen meg a gerinced vonalába!Ha nem mond nevet, akkor is magamra veszem, és igazgatom a testrészeimet. Hogy a csípőcsontok a test közepe felé mozduljanak.A comb kifelé forogjon. A lábszár fényes legyen. A külső boka ne zuhanjon a föld felé. Mantraként veszem sorba a szabályokat.Eleinte hoztam magammal okosórát, hogy majd mérem, mennyi kalóriát veszítek. Valójában azt szerettem volna tudni, mikor telik el a kilencven perc, nyilvánvalóan viszont nem mertem az órát kukkolni.– Csináljunk néhány napüdvözletet! – mondja az oktató lelkesen. Én arra gondolok, mivel érdemeltük ezt ki.Arra sincs idő, hogy az ászanák nevét rendesen kimondja, úgy pattogunk. Két körig lesem a többieket, aztán megtalálom a ritmust és a tartások sorrendjét.– Lihh! – ezt mi mondjuk.– Lefelé néző kutya!– Lihh! – megint mi.– Vira! – ezt már rövidítve mondja, esetleg hozzáteszi, hogy hányas. Mi meg csimpaszkodunk a mennyezet felé.Aztán így tovább, míg meg nem kegyelmez.Később még kalimpálunk a lábunkkal, karunkkal jobbra-balra, majd vissza. Csak lábfejeket látok a látómezőmben, de hogy kihez tartoznak, sejtésem nincs. Még a sajátomat sem ismerem fel.– Ha gondolod, öltözz fentebb – jelzi a re­laxációs gyakorlat kezdetét a jógi.Ez az a mondat, amire egész végig vártunk.– Olyan, mintha egy orosz hálókocsiban lennénk – mondom a mellettem lévőnek.– Ha horkolsz, oldalba böklek!Hanyatt fekszünk, szinte érezni, ahogy az ujjaink hegyén keresztül végig áramlik az energia a termen.A tréner nem hagy békét, mondja a magáét, holott én csak szeretnék álmodozni arról a disznósajtról, amiből otthon levágok egy szeletet.

#jóga #nyitott mondat #relaxáció #vágyak #asztrological #ászanák

Szilágyi L. József: Három dimenzió

A gyár brigádja olyan volt, mint egy család. Kicsit olaj- és munkásszagú család, de család. És az is igaz, hogy csak férfiakból állt, de így is úgy funkcionált, mint egy família.Ebben a brigád-családban a Mező Imre volt a családfő, aki a maga 64 évével és szakmai tapasztalatával irányította a közösséget, hol erős kézzel, hol szelíddel, de mindig igazságosan. Tudta, mi a jó a családnak, és nem tűrhette, ha valaki nem tisztelte a reggeli feles szentségét. Aztán ott élt a Kovács Palkó, akit mindenki csak Pöttöm Palkónak hívott, nem azért, mert kicsi lett volna, épp ellenkezőleg. Pöttöm Palkó a 140 kilójával és 190 centiméteres magasságával egy jószívű óriás volt, egy élő targonca. Úgy tudta puszta kézzel odébb rakni a megpakolt raklapokat, mintha csak egy párnát tett volna arrébb hajnalban az ember. Mondjuk, Pöttöm Palkó pontosan tudta, hogy egy kiló vas meg egy kiló toll súlya között nincs különbség. A brigád tagja volt a Dohos Tibi is, aki börtönben ült korábban, de a brigád szeretete és tisztelete megváltoztatta őt. Dohos Tibi óvta mindentől a csapatot. Ismerte jól a következményeket, és tudta, hogy nem éri meg olyan ösvényre lépni az életben, amiből csak alig-alig látszik a kiút. Rá kétszeresen igaz volt a mondás, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. Meg persze a brigádot erősítette a Bíró Géza is, aki mindig olyan csendben tette a dolgát, hogy alig vették észre, hogy ő is ott van. De legalább megbízhattak a munkájában és a sörfogyasztó képességeiben is. És a brigád része volt még jó pár férfiember, akik mind együtt éltek a gyár falainak, a munkásszállónak és a Túlóra nevű talponállónak a bűvös háromszögében. Így teltek közösen a napjaik, együtt szidva a főnökséget, együtt megünnepelve a munkások születés- és névnapjait, együtt dolgozva reggeltől estig, és együtt álmodva egy jobb életről.Az elmúlt napokban csak a Kisferi hiányzott a brigádból, de nem azért, mert beteg lett volna. Kisferi épp fontos küldetésen járt. Mivel ő volt a brigád legfiatalabb tagja, így mindig őt lehetett elszalajtani a dolgokért. Általában Kisferi szerezte be azt, ami a brigádnak fontos. Hol a lottószelvényt, hol a napi betevőt, azaz az egy-két rekesz sört. Kisferi szerette hasznosnak érezni magát, és igyekezett mindig mindent túlteljesíteni. Ha sörre tartottak igényt a többiek, ő Kőbányai helyett inkább Drehert hozott. Persze csak akkor, ha akciósan találta meg az italokat, és kifutotta a költségvetésből. Ilyenkor szeretett dicséretet kapni, különösen Mező Imrétől. A brigádvezető általában csak ennyit mondott a dörgedelmes hangján: – Ügyes voltál, Kisferi! Kisferi pedig ettől olyan boldognak érezte magát, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Bár tény, hogy madár az nem élt a gyár területén.De Kisferi azon a bizonyos napon nem sörért ment. Akkor egy sokkal fontosabb megbízást kapott a csapattól. December lévén ideje volt új naptár után nézni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért mégsem csupa férfiból állt a társaság. A kollektívát egy nő is gazdagította, igaz, csak két dimenzióval. De micsoda dimenziók voltak azok! A naptárnő minden hónapban más és más oldalát mutatta. Tündének hívták. A csapat minden tagja őszintén csodálta a nőt, de hogy a nő is kibírja az év végéig, a brigádnak szabályra volt szüksége. Így minden hónapban, amikor Tünde új verziója leleplezésre került, a társaság kisorsolta Tünde a havi férjét. A férj pedig gondoskodott Tünde jólétéről. Például arról, hogy senki ne gyűrhesse össze, vagy ne nézegesse őt a megengedettnél hosszabb ideig. Nehogy kinézzék Tündét a brigádból. És persze a legfontosabb előnye a havi férj dolognak az volt, hogy csak a férj adhatott csókot neki.Tünde havi férjének lenni mindig nagy kiváltságszámba ment, a nyertes rendre ezért szurkolt, hogy az ő Tündéje legyen a legszebb. Ami általában akkor teljesült, ha abban a hónapban volt Tünde a legledérebben felöltözve. Vagy hát levetkőzve, ha úgy nézzük. Tünde pedig mindig igyekezett a brigád tagjainak kedvére tenni. Hónapról hónapra dús kebellel és szemöldökkel lepte meg a fiúkat. Ő volt a gyár istennője.Szóval, mivel az új év már kopogtatott az üzem vasajtaján, szükségesnek látszott új, frissebb Tünde után nézni. Mező Imre hamar be is gyűjtötte a megfelelő összeget az új naptárra. Pöttöm Palkó elsőként adta be a rá eső részt, bízott abban, hogy januárban ő lehet az aktuális férj. De Dohos Tibi sem vacakolt sokat a pénzzel, tudta, hogy a jó ügy érdekében fizetni kell. Ez az ügy pedig több mint jó. Létszükséglet az év minden egyes napján.Az összegyűlt pénzzel Kisferi megkapta eddigi életének legfontosabb misszióját, hogy hozza el az új nőt. Útmutatásként Mező Imre Kisferi lelkére kötötte azt is, hogy véletlenül se nézze meg előre a Tündéket, mert egyszerre a sok Tünde olyan szívdobogást okozna neki, hogy menten szívrohamot kapna, és meghalna. Kisferi ezzel a jó tanáccsal indult küldetésre.A gyárban ezután visszaállt a munka a rendes kerékvágásba. Pöttöm Palkó újra rettentő erővel pakolta a raklapokat, Dohos Tibi vigyázott a rendre, Bíró Géza pedig továbbra is úgy tett, mint aki ott sincs. Néhány nap elteltével Kisferi még mindig nem tért vissza. Vészesen közeledett a december utolsó napja, és a brigád tagjai aggódni kezdtek. Kisferi nem akart megjönni. Az aggodalom pedig nemcsak Kisferinek szólt, hanem annak is, hogy nem lesz Tündéjük januárra. Az pedig Mező Imre szerint is lázadáshoz vezetne. Ennyi férfi, Tünde nélkül, bizonyosan megvadulna.Pár nap múlva dörömböltek a vasajtón. Kisferi állt a bejáratban, letörölhetetlen vigyorral az arcán. Látszott rajta a büszkeség, bár semmi nem volt a kezében. Se a naptár, se a pénz. A kollektíva tagjai gyanakvón néztek rá. Dohos Tibi már a legrosszabbra gondolt, hogy Kisferi elitta vagy elkártyázta a nőjük árát. Pöttöm Palkó el is kezdte feltűrni az inge ujját, hogy móresre tanítsa a Kisferit, de Mező Imre mindenkit nyugalomra intett.– Hol a Tünde? – kérdezte a brigádvezető. A dörgedelmes hangjában most nem a dicséret amplitúdója hallatszott, hanem az aggodalomé. De Kisferi nem szólt semmit, csak mosolygott tovább. Aztán félreállt az ajtóból, és ott volt mögötte egy dús sziluett, a kettő helyett három dimenzióban.

#gyár #nők #férfiak #nyitott mondat #vágyak

Tumicz Krisztina: Faláda

Egy éve, amikor már kihalt az emberekből a lélek, fél sarokkal innen vettem. Oly ormótlannak találtam a modern bizgentyűk üzletei között ezt a rozsdabarna tákolmányt, hogy kifizettem érte azt a kettőszázezer forintot, amit vásárlási szándékkal egy okostelefonnak nevezett bódítódobozért rejtegettem a zsebemben, hogy én is úgy sétálhassak a zombik szellemvilágában, akár egy két lábon járó lidérc.A két oldalán kivágott fogantyúval könnyedén mozgathatod bárhová anélkül, hogy feltörné a tenyered, mondta a faládával kufárkodó árus. Egy transzba esett mobiltulajdonos se mondhatta volna őszintébben ezt, meg azt, hogy rengeteg hely van benne. Komolyan, kérdeztem.Akkor bármit eltüntethetek benne.Magamat is.A faláda egyszerűen működött. Belemászott az ember, fekvő helyzetbe helyezkedett, magára zárta a fedelét, majd miután eleget kuksolt a forgácslapok magányában, felnyitotta, és kimászott belőle.Ez ám a morális hóbort! De én megkedveltem, hát hazahúztam az udvaromba, a valóságszagú sivatag közepébe. És egy éve, amikor csak akartam, abban a faládában rejtőztem.És amikor kedvem volt, felnyitottam a láda tetejét, és kimásztam belőle.Vártam a megfelelő alkalmat. A megfelelő kedvemet. Felnyomtam a láda fedelét, az kicsapódott, felálltam, és kinyújtóztam. Körülnéztem a sivatagomban, egy mára elfeledett ismeretlen földrészen. Szevasz, régi világ, szevasz! Csak te és én.Úgy nézhettem ki ott állva, mint a virtuális korszak előtti őslakos.Cigire gyújtva sétálni indultam. Hát ahogy a homokon csetlettem-botlottam, egyre több eldobált rozsdás doboz és kóró igazolta az univerzumról alkotott nézetem: jobban megtalálom magam a ládán kívüli terrán, mint ha a divatos zsibáru Play Áruházát böngészném.Lefeküdtem a birodalmam homokjára, magam mellé tettem egy MK–27-es technikailag tré kazettás magnót, és a narancssárga gumigombját megnyomva bekapcsoltam. A faládán kívüli szabadságom idején a fejemet a könyökömre támasztottam, cigarettán és zenén éltem, ameddig a búvármagnó be nem kapta a szalagot.

#abszurd #nyugalom #nyitott mondat #vágyak