Hajnal Éva: áthúzva

-h-a--úgy--k-e-z-d-ő-d-n-e--ez--a-v-e-r-s-e-m--h-o-gy--e-gy-b-ő-l--á-t-h-ú-z-n-á-m--a-z--e-l-s-ő--k-é-t--s-o-r-t-vagy ha átsétálnék a versen sáros cipővelvagy átrobognék egy teherautóval rajtahát akkor is csak foszlányok maradnánakjó esetbenesetleg belekeveredne egy légy a sorok közéne gondold hogy az a lusta őszi amelyik már mozdulni is képtelenhanem egy virgonc tavaszi újszülöttamelyik előzőleg megjárta az összes ínyencséget a fű közöttbűzlene tőle a versmuszáj lenne törölni az egészet és utána alaposan kezet mosniés ha épp aznap sütnék rétestfinom túrós rétest sok mazsolávalés a kézzel nyújtott tésztába keverném a verssorokatbiztos még ropogósabb lenne amikor kisülám akkor is eltűnnének a soroknem csak az első két sor hanem az egész versmert megennénknosha mindezeket megtenném a versemmelelképzelhető hogy felkelteném az érdeklődésedethovatovábbesetleg annak is utánanéznél ki vagyok énelkezdenélek érdekelnitalán csak azért hogy megtuddki ez a félkegyelmű aki így hívja fel magára a figyelmedetvagy mert tetszene ez a furaságés ezért szeretnéd tudni ki vagyokszóvalha áthúznám a kezdősorokatvoltaképpen eltörölném megsemmisíteném visszavonnámhatályon kívül helyezném azokatmintha soha nem is léteztek volnaígy fejezném kihogy a szövegrész nem érvényeshogy azt végleg elutasítommarha pocsék megsemmisítve lenniaz első két sormarad

#vers #megsemmisítés #nyitott mondat #áthúzás #verssorok

Géczi János: Terzinák Ithakáról

talált vers

#magyarország #vers #nyitott mondat #ithaka

Szabó Dárió: Szeretni hogyan

Kun Klárának

#szerelem #költészet #vers #nyitott mondat #szabó dárió #kun klára

Balogh Robert: Marad...

Akinek már nincs kivel beszélnie, csak figyel, hallgatja, ahogy hallgat,Akármennyi pénzzel is szegény marad, ha beszélne is, csak magára marad,Ha nem söpör, hát por marad, ami magába nyel levendulát és ódon szavakat,Ha öreg, ha nem, egyre megy, megöregszik, ahogy csöndtől csöndig hallgat.Ha sír, sír, ha nem, hát nem, egyre megy. A szobában csak az óra ketyeg,itt régóta nincsenek sűrű percek, csak egy pók nyújtja ki lassan,végtelen lassan, vékonyra nőtt pálcika lábait – s ezt már nézni is öröm.Hallgat a rádió, a tévét is belepte a sűrű por, borosüveg, dísztányér…Itt már minden és mindenki öreg, a szomszéd, a ház, az ablakok,csak néha mozdul a láb, akkor is csak totyog, nem bírja a szív,s dél lesz, mire eszébe jut, hogy a reggeli, a gyógyszer, a pohár…Beszűkült a világ, mi ok lenne még kibámulni az ablakon,Ha reggeltől az esti célig, ágytól az ágyig eljutni helyből is lehet.Az óra hallgat, majd perceg egy kicsit, úgy múlik, ahogy csak…Kapaszkodni volna jó! Egy kézbe, társba vagy gondolatba,hogy még nem halunk meg, csak alszunk napokig, hosszabban,mit elképzelni lehet, hogy nem csak ez a csoszogás körbe-körbe…Hogy becsönget valaki, hogy történik még valami, hogy, hogy, hogy…Aztán még csak esik, se eső, se bánat, se semmi fojtó… Semmi?Jó lenne elnézést kérni, magyarázkodni, de nincsen miért, kinek.Az órához lép, inkább kiveszi az elemet. Folyton csak perceg! Zavar!A csönd most már csönd. Csak a pihegés, s a fülében néha felzubogó vér…Hát, ennyi maradt. Megkeresni a pókot. Várni a postást, a gyereket.Akinek már nincs kivel beszélnie, csak figyel, hallgatja, ahogy hallgat.

#gyász #emlékezet #vers #nyitott mondat #hallgatás #csönd

Nyerges Gábor Ádám: Forgalmi változások a kompközlekedésben

felszálltunk a buszramár mind felszálltunk a buszraa kelet felé körbe-körbe totyogó járatramár az egész megálló egész kerületegész város ország a buszon vana nagy rössel megindulóegy méter múlva satufékező járatonmár tele van már dőlünk ormótlan kugligolyókmár itt áll itt dőlmenetiránynak ellen menetirány feléahogy gyorsul fékez mindenkimár mindenki itt van a buszonmég elférünk de szűkösen kényelmetlenülülnek a nyugdíjasok ülnek az eléjük könyöklőkülnek a festettszőke plázacicákés kapucnis melegítős suttyókáll mindenki más már tényleg tele a buszde minden egyes megállónálígy is felszállnak újakkésik ugyanis a járatmindig késik a járatpermanens késésben exponenciálisan növekvőörökös megkésettségbenlassan visszafelé gurul az időbenakkora késésben a járatfeltorlódik hát a nép éssosincs vége egy-kettesével száll feltolja a tömegbe faltörő kosnak a babakocsitbokszzsáknyi hátizsákjával a többi arcát ütikapaszkodva könyököl könyökével kapaszkodiktámasztja a rollert a biciklit lóbálja a festménymappátgurítja a cekkert majd arrébb rakja más lábakrakollektíven összehúzódik de valójábanpulzál a nép a végtelen népide már nem fér senkigondolják megállóról megállóramajd újra még többenugyanannyi helyenén még pont felfértemaki három megállóval ezelőtt szálltam felén azóta itt nyomakszomfuldoklom kék-zöldre ütődömarcomban táska hátamban könyöklábamon cekkerkerékgyomromban biciklikormány fülembengyereksírás orromban kollektív kipárlásén megszenvedtemén megküzdöttemezért a helyért ahova esélytelenül diadalmaskodvamásfél lábbal egyensúlyozva beástam magamde a józan észaz empátia azemberség agenfi egyezményalapján hogy nem látja be az ott meg azoka következő megállónálnézünk is rájuk szúrósanhogy itt már nincs több helymost már ténylegezt igazán megérthetnékhogy mindennek van egyjózan racionális határaminden kapacitásnak végehogy már mind felszálltunk a buszrahogy megtelt és már így is alig megycammog gázt ad fékez nyikorog ésenyhén égett szaga vanhogy ennyi embert nem bír elhogy nem lehet mindenki önzőhogy ennek így nem lesz jó vége

#utazás #vers #nyitott mondat #magyar társadalom #kompország

Ambrus Máté: Küszöbön innen

Négy-öt éve láttam először Castrót.Akkor még nem sejtettem… Egy házi-buliban. Valahol a külvárosban.A küszöb jó oldalán akkor mégén álltam veled. Tág blendével egy-más részleteire zoomoltunk, dúlta rózsaszín robotika. A semmibőltermett ott, baljában füstölgő joint.Táncolni akart, te igent mondtál.Másodpercnyi fókuszváltás: az őrészleteit vetted figyelembe:Castro-szakáll, Rákosi-haj, susogósnagymellény, füves lehelet. Akkormég nem sejtettem, inkább nem akar-tam tudni, hogy ma újra látom őta Billy’sben veled. Egy karnyújtás-nyira ültök. Beszélgettek. Szeretnémtudni, hogy miről, de a zene, aröhögés, a korsók koccanásakörülöttünk hangszigetelővákuumcsomagolás. Nincs is közömhozzá. Köztünk ott a küszöb, az egyéve meghúzott végleges határ.Te az egyik, én a másik oldalán.Egy évbe telt, hogy megtaláljam amegfelelő igei személyragot:nem rontottad, és nem is rontottuk,(mintha a hibapontjaink egálbanállnának, vagy egyenesen, fordítottan,vagy bárhogyan is aránylanának),egyedül én rontottam el, és azén hibám. Megint a megfelelőtoldalék: birtokos személyjel.Kifejezi, hogy a hiba az éntulajdonom. Jelen időben.Örök érvényűen. Hogy senki nemveheti el tőlem. Neked már nincsdolgod vele. Te a küszöb jó ol-dalán állsz. A te toldalékaidmás természetűek... A küszöböntúl van minden, amit tudtam. A kü-szöbön innen pedig a nemtudás.Nem felejtés, mert a felejtés nemnemtudás. A felejtés lassú,dagerrotip sorvadás. A vissza-fordíthatatlan torzulás utánegyetlen részlet lesz kivehető:egy azonosíthatatlan boka-villanás valahol az Ötpacsirtaés a Reviczky sarkán. A felejtésolyan, mint amikor megfeszíttetik,és kiontatik. Mintha csak el-szenvednénk a lobotómiát.A nemtudás viszont szándékosanteremtett káosz, amelyben lassú,vagy gyors egymásutánban, végtelenszámban végrehajtható adekonstrukció és rekonstrukció.Küszöbön innen haszontalanná vált minden, amit a Küszöbön túlróltudtam: a csorba csészék helyét aszocreál szekrényben, a villák helyéta szocreál fiókban, a fenekünknyomát az ikeás kanapén,a körömlakk szagát a konyhában,s hogy te az ágy jobb oldalán szeretszés ritkán fordulsz a fal felé...darabokra téptem és hagytam, haddheverjen véletlenszerűösszevisszaságban, hogy egyszer, haérdemes lesz, újra összeillesszema darabokat. Most már tudom,hogy nem érdemes. Castro ott van,hozzád dörgölőzik, előttem pedignégy üres pohár… Ahogy titeket nézlek,és az orromon szirmot bont a 16maligán, tudod, csak az fáj (de majdkiheverem!), hogy neked nem vagyoktöbb az olvadt hónál. Hogy nem vagyokmás, csak kitakart szó a cenzúra-hivatalban. Csak géppuskazajvalahol túl az Óperencián.Tudod, csak az, hogy belőlem bennenincs semmi: Ödipusz, Nárcisz, Napó-leon, vagy a hangszínemből egycinikus árnyalat. Hogy egy grimasz-töredék, egy igaz, vagy mű-, vagy egész,vagy félmosoly, hogy a fülem, a szememsincs ott az arcán. Hogy neked ennyiresemmi voltam. Hogy az utódombannem engem kerestél, hanem azelődömet, és megtaláltad ebbena Don Marijuánban… Ahogytiteket nézlek, eszembe jut,hogy harminc évig kételkedtem,de akiben hinnem kellett volna,mégis létezik, mert ilyen drama-turgiához tehetség kell. Ilyetcsak az tud, aki tudtunkon kívülmozgatta Molière és Beckett tollát.

#párkapcsolat #szerelem #vers #nyitott mondat #küszöb