„Bízok a kenumban, megyek előre!”

A mesterterv az volt, hogy előremegyek Skóciába, és a család majd két hónap múlva követ. Megérkeztem Edinburgh-be, kezemben két táska, benne pár ruha, egy kamera, 40 filc, szórófejek festékspraykhez, matricák, egy plusz cipő, egy kabát és egy hálózsák. Ott álltam a repülőtéren, néztem a lilás eget, zsebemben a 9000 font, amit úgy szorítottam, mint a liánt a szakadék felett a felfedező, ez volt a csakrám, köldökzsinórom és a fegyverem. Ezt nem ronthatom el, ezt nem ronthatom el, mormogtam és beledőltemaz új életbe.

#edinburgh #down-szindróma #napi visszhang

Amikor mások megtolják a bulit, de te csak a plafont nézed

A gyermekeim táncelőadásait tekintem meg egy bowlingklubban, csak egy sarokra a lakásunktól. A skót munkásosztály képviselteti magát, három tánciskola összes tanulója, valami 120 gyerek rophatja a porondon. Utcatánc, street dance a stílus, bömböl a zene, vonaglanak a gyereklányok, cigánykerekeznek, hatalmas felugrások. A másik iskola nekem kicsit harsány, ugyanazokat a táncmozdulatokat mutatja be mindenki, mondhatjuk unalmas, ez is olyan mint a modern mozi, nem tudom miért, de két fokkal mindig hangosabb a film, mint ami kényelmes az emberi fülnek. Lengyel maratoni-futó barátunk csapot-papot hátrahagyva menekül el egy fél óra múlva, nem viseli a zajt, én kitartok, de eléggé döbbenten szemlélem az eseményeket. A hétfői nap dacára, elég sokan komolyan megtolták a bulit. Ilyenkor értem meg, hogy tényleg mekkora bajban van a helyi társadalombiztosítás, de ez vonatkozhatna bármely nyugati országra.

#erdély #házibuli #edinburgh #napi visszhang