„Kedves Orbán Viktor, most el kell hogy zavarjunk ennek az épületnek lehetőleg még a közeléből is”

Aki nem más, mint Lányi András. Ő arról beszélt, hogy a szégyen miatt tüntetnek, szégyelljük magunkat, hiszen 15 évig éltünk egy olyan országban, ami tűrte „egy jogfosztó, jogtipró, tolvaj, hazug társaság” uralmát. – Kedves Orbán Viktor, amikor először bevonultál ebbe az épületbe, ott voltam valahol a kíséretedben. Most el kell hogy zavarjunk ennek az épületnek lehetőleg még a közeléből is – célzott a filozófus az Országházra –, mert különben a gyerekeink mennek el ebből az országból, amelyet tönkretettél.

#belföld #orbán viktor #tüntetés #lányi andrás #társaság #színpad #filozófus #jogfosztó

Kiszely Márk: Kapcsolati tőke

Van ez a haverom, albán figura. Két országban ült. A vállától hátközépig tőrrel vágott seb virít. Az anyja újraházasodott, egy görög férfi vette el, a haverom öccsei mind mitológiai hősök.Most egy háztetőn nevel növényt, nagykerben dolgozik. Latin nevén szólítja a páfrányt, az afrikai ibolyát. Csillogó szemmel sétál keresztül a parkon, ha éppen ott találkozunk. Egy-két ital után elszomorodik. Egy-két ital után golyónyomnak képzeli a köldökét.Gyalog járta körbe egész Belgiumot. Sorsfordító esemény, mondja ő. A karma erejéről magyaráz, de nem szakítom félbe, mert a haverom, és bármilyen okkal hagyta ott a bűnözést, én támogatom őt.A női nem nagy rajongója. Magától tanult angolul, nehezen igazodik el a személyes névmások rengetegében. Hogy nagy hibát ne ejtsen, mindent tárgyiasít. It, mondja a szerelmére, It, mondja az anyára is. It, mondja a menekültügyi szakértőre, és a kanálisba pöcköl tizenkét év szenvedést.Keddenként egy hetvenéves faszival sakkozom. Minden alkalommal emlékeztet rá, hogy skizofrén, és többször megkérdezi, jóképűnek tartom-e. Ha szerda délután látom őt becsoszogni a szemközti pubba, utánarohanok, csapolok neki egy nagy pohár vizet a pult végébe állított hordóból. Csütörtökönként bingózni jár. Egyszer végignéztem, ahogy a nyereményből cipőt vesz a használtruha-üzletben. Sakkozni is ott szoktunk.Ha az egyik héten nem jön el, az eladókat faggatom, tudnak-e róla valamit. A válaszuk nemleges, aggodalmas és rövid. A ház számlájára iszom a kávét, amíg várakozom.Világossal szokott lenni, rengeteget gondolkozik. Komplex lépéseket készít elő, aztán elrontja a hadművelet legegyszerűbb elemét. Higgadt marad, bizakodik, hogy elkerüli figyelmemet a lógva maradt futó. Püspök, ahogy ő hívja, az idős angol faszi, akivel keddenként sakkozom. Érdeklődik, jóképű-e, és hogy énmagam, mint bevándorló, melyik cégnél állok alkalmazásban. Író vagyok, kinevet és kezet nyújt, azt hihetném, tiszthátrányban feladja a partit, de mindig mattig játszunk. Hiába marad csak a király a táblán, azt mondja, közel volt a győzelem.Kedves ember, sokan keresik a társaságát. Láttam már őt felbukkanni csoportképeken. Egy női fodrász profilján is, reklámvideóban. Egy padon ült, és motyogott, azt gondolom, nem tudott róla, hogy felvétel készül. A női fodrászok, a borbélyok, a gyanútlan butikosok börtönstílusú tetoválásokat csináltatnak. Az én combomon egy sötét huszár, ütésre kész, részletes. Mert mindig sötéttel vagyok. Lépéselőnyből csak veszíteni lehet, mondja az idős angol skizofrén, és elkéri a mosdókulcsot az eladóktól. Ingyenkávét iszom, amíg várakozom.A szomszédomat nem szeretem. Vállalati könyvelő, furulyát vett a kétéves fiának. Elhívott pizzázni a sarki olaszba. Megkörnyékezte egy hajadon kolléga, és bár szégyelli nagyon, hajlik rá ő maga is. Nincs kitől tanácsot kérnie, mondja tele szájjal, pepperonit rág, emészt, szeretné, ha lebeszélném a félrelépésről.A felesége teniszezik, simléderes sapkát hord. Organikus bárányhússal eteti a kétéves fiát. Gyakran sír, és bent dohányzik akkor is, ha jó idő van. Munkából hazaérve látom őt, a konyhaablakból nézi az eget. Nagyot csavarna a történeten, ha elcsábítanám.Amikor nyaralni mennek, kulcsot kapok, megkérnek, locsoljam a növényeket. Leveszöldségeket tartanak a mélyhűtőben, a fehérneműs fiók ijesztően rendezett. Miféle emberek a szomszédaim? Áthallatszik, ha veszekednek, nem értek egy szót sem. Egyikük a földhöz vág egy törékeny edényt. A gyerek bömböl, körlégzéssel fújja az átkozott furulyát, hozzám száll a szag, ha hagymát pirítanak.Álmodozom néha. Elköltöznek, fiatal pár jön a helyükre.A srác marketinges, otthonról dolgozik, a lány kezdő jógaoktató. Szépek együtt. Elevenek. Nem akarnak szaporodni. Nem esznek olasz kaját.Félmázsás műanyag hordót gurított maga előtt, a menzán keletkező moslékot öntik össze ilyenbe. Még csak reggel hét harminc volt, segítettem neki az emelkedőn. R. vagyok, mint az énekesnő, mondta, és hogy biztosan megértsem, a szájához emelt egy mikrofont.Fejét az útpadkára hajtva bóbiskolt. Biciklivel hajtott bele az előtte haladó kisbuszba. R. haverja, T. hívta a mentőket, remegett. Magát hibáztatta, szerinte ő terelte el R. figyelmét a forgalomról. Csak akkor tudott megnyugodni, amikor R. jobban lett. A biztonság kedvéért elszállították, két nap megfigyelés.Hoztam R.-nek ajándékot Magyarországról. Furcsán nézett rám, másnap visszaadta. Nem vihet a lakásába olyan tárgyat, aminek arca van. Szabadnapja sincs soha. A balesetet megúszta maradandó sérülés nélkül.Volt ez a haverom, a szlovák óriás. Egy birminghami hos­pice-házban láttam utoljára.Ott és akkor. A szemem láttára.Évtizedekre nyúl vissza bennem a kapcsolatépítés. Három városban jártam gimnáziumba, az osztálytársak most a levelezőpartnereim, élőszóban nem ismerném fel őket. Van, aki választékosan ír, de helytelenül. Van, aki a gyerekéről kezd mesélni, amikor egy temetésről értesítem. Az egyikük földrajztanárnak tetteti magát, az üzenet tárgya mindig egy folyó. Például a Dráva. A Szamos. Könnyedséggel érinti a bensőséges témákat. Már minden rétegét ismerem a bűntudatnak, amit az anyja közelében érez. Vonzalmairól a Szajnában beszélt.Emberbarátnak neveltek, de ez semmit sem jelent. A másodperc töredéke alatt előbújik belőlem a véresszájú mizantróp. Egy zsebre dugott kéz tompaszögétől, a termelői piactól, és azt sem tudom elviselni, ha valaki a manifesztált vágyakról hadovál. Nem leszünk így jóban. Nem leszünk haverok.Te jössz, mondja a sakkpartnerem, zakója ujját gyűrögeti. Megint hibázott, most futni hagyom. Virágzik az arca a meglepetéstől. Legújabban az érdekli, kedvesnek tartom-e, megítélésén kérdésekkel igyekszik javítani. Hogy van a többi haver? R.-t kétszer gázolták idén, combtövéig ér a zebracsíkos gipsz. Az albán malomkőbelű tulipánt olt a pincelakásban. Ennyit róluk, kedves uram, Vezér d7, matt, kedden visszavágó.Kérdő mondatoktól hemzsegő üzenetet írok. A Temze folyásirányával ellentétesen fogalmazom meg az érzéseimet.A földrajztanár igazából az Alföld legszebb patikájában dolgozik. Antihisztaminnal tartja életben magát, izomlazító kenőcsöket csempész haza. És mindig gyorsan visszaír, ez tiszteletre méltó.Van, aki úgy oldja fel magában a szeretet végtelen tömegét, hogy meggyilkolja a szeretet tárgyát. A lehetetlenre születünk. Zárt körű rendezvényről próbálunk lelépni, kezünkben az ajándékba kapott bor, nemes, jó évjáratú, a parkolóban kipufogógázt vacsorázik egy üvegszemű idegen.Kijelentések. Egytől egyig. Válaszok, még akkor is, ha másról érdeklődtem nála.A szomszéd előtt ponyvás teherautó parkol. Költöztetők szaladgálnak fel-alá. A velúrborítású fotelt ketten cipelik, citromsárga, ízléstelen, tűzre kéne dobni. A lakók már rég eltűntek. Mandulalikőr- és arcszeszillatú dobozokba csomagolták az egész családot. Csak egy ágykeretet hagytak itt a következőknek. Üresen áll az üres hálószobában, fülrepesztő ordítás. Mint ott és akkor. A szemem láttára.

#elhalálozás #társaság #multikulturalizmus #nyitott mondat #kapcsolati tőke